MEGSZÓLALT AZ EURÓPAI FŐÜGYÉSZ
Anonymous 2:34
Jövőre indíthatja el az első nyomozását Magyarországon az Európai Ügyészség – ezt mondta a Telexnek az európai főügyész. Laura Codruța Kövesi szerint lépni fognak, ha egy magyar oligarcháról kiderül, hogy a meggazdagodásában szabálytalanul felhasznált uniós pénzeknek is szerepe volt. Kövesi az egyik legnagyobb név a korrupcióellenes harcban. Vezetésével a román korrupcióellenes ügyészség igazi sikersztori lett: mostanáig két volt kormányfőt, miniszterek, parlamenti képviselők és polgármesterek sokaságát állították bíróság elé. 2019-ben választották az Európai Ügyészség első főügyészévé. A Telexnek adott interjújában arról kérdeztük, melyik ügyek kivizsgálására készülnek Magyarországon, milyen volt a viszonya az Orbán-kormánnyal, mit üzen Magyar Péternek, és mit gondol a Tisza egyik legfontosabb választási ígéretéről, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról. LEHET, HOGY EZEK A BEJEGYZÉSEK IS TETSZENI FOGNAK
HANKÓ BALÁZS FELESÉGE INTERJÚT ADOTT.
5:49 ELHUNYT A FRADI 28 ÉVES EDZŐJE… ÉPP AZ ESKÜVŐJÉRE KÉSZÜLT, AMIKOR…
0:48 VÁRATLANUL, MINDÖSSZE KÖRÜLBELÜL NEGYEDÓRA UTÁN FÉLBESZAKADT HANKÓ BALÁZS CSÜTÖRTÖKI NYOMOZÁSI BÍRÓI ÜLÉSE A KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁGON.
3:50 ROBBAN AZ ARANYKONVOJ-BOMBA: KISZIVÁRGOTT AZ ÜGYÉSZSÉGI IRAT
23:46 ÓRÁKON BELÜL ELDŐLHET EGY ÚJABB POLITIKUS SORSA:
22:41 ÚJABB RÉSZLETEK DERÜLTEK KI ARRÓL A FÉRFIRÓL, AKI 2026. SZEPTEMBER 19-ÉN, A SZEKSZÁRDI SZÜRETI NAPOKON BORRAL ÖNTÖTTE LE MAGYAR PÉTER MINISZTERELNÖKÖT.
10:10 GARANCSI ISTVÁN LEMONDOTT
10:37 ÚJ POLITIKAI AKCIÓT INDÍTOTT ORBÁN VIKTOR
6:08 SCHMIDT MÁRIA MEGNEVEZTE, HOGY KI A FIDESZ BUKÁSÁNAK IGAZI FELELŐSE
6:53 VÉGSŐ NYUGALOMRA HELYEZTÉK DEÁK BILL GYULÁT.
6:28 A BLIKK FELHÍVTA DUDÁS MIKLÓS GYÁSZOLÓ PÁRJÁT
NAPOK ÓTA HALOTT LEHETETT DUDÁS MIKI, MIRE RÁTALÁLT A PÁRJA.
MEGJÖTT A BONCOLÁS EREDMÉNYE
ELHUNYT A SZEGEDEN ELTŰNT DOKTORNŐ.. 2 NAPJA A KÓRHÁZBÓL TŰNT EL, MA A RENDŐRSÉG MEGTALÁLTA
MOST JÖTT A BEJELENTÉS. EGRESSY MÁTYÁS CSALÁDJA JELENTETTE BE A FELFOGHATATLANT.
ÚJABB HÍREK JÖTTEK A HOLTAN TALÁLT DOKTORNŐ KAPCSÁN…
MEGSZÓLALT A BONCMESTER DUDÁS MIKI KAPCSÁN
RUBINT RÉKA SZÖRNYŰ BETEGSÉGÉRŐL VALLOTT
DUDÁS MIKI PÁRJA ÜVÖLTVE PRÓBÁLTA ELÉRNI A PÁRJÁT
KOMOLY TÖMEG VAN A BÉKEMENETEN, DE VAN ITT VALAMI APRÓSÁG….
KAPCSOLAT
Fontos számunkra, hogy az Ön véleményét megismerhessük. Írhat számunkra e-mailt:
CONTACT LIST
Skype: skype.username Behance.net/username WhatsApp: +01 99 8877-6655 KAPCSOLATFELVÉTELI ŰRLAP
* Főoldal
* Rólunk
* Kapcsolat
