„ŐSZINTÉN, TELJES SZÍVEMBŐL BÁNOM A TÖRTÉNTEKET, NAGYON SZERETEM MARIANNT ÉS PETIT IS, RETTENTŐEN HIÁNYOZNAK”.
Anonymous 1:00
Jogerősen 14 év fegyházbüntetést kapott az a 49 éves volt katonai ügyész, aki 2022 őszén szegedi otthonukban álmában fojtotta meg 43 éves feleségét, miközben kisfiuk a szomszéd szobában aludt. A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így a férfi feltételesen sem szabadulhat, és elutasította a védelmet, amely hirtelen felindulásra és pszichés problémákra hivatkozott.
14 év fegyházbüntetést kapott jogerősen a volt katonai ügyész, aki álmában álmában fojtotta meg a feleségét, miközben kisfiuk a szomszéd szobában aludt. Az RTL Híradó beszámolója szerint a most 49 éves férfi pszichés problémáira hivatkozott és azzal védekezett, hogy hirtelen felindulásból ölt. A gyilkosságot még 2022 őszén, Szegeden követte el.
Az utolsó szó jogán ezúttal is azt mondta, hogy mindent megbánt, hiányzik neki a felesége: „Őszintén, teljes szívemből bánom a történteket, nagyon szeretem Mariannt és Petit is, rettentően hiányoznak”.
A vád szerint álmában végzett 43 éves feleségével, majd másnap besétált a rendőrségre és feladta magát. Később a nyomozóknak egy bábun is megmutatta, hogyan feküdt az ágyban a felesége mielőtt megölte.
RÁTÉRDELT A MELLKASÁRA, LEFOGTA A KEZEIT, NYAKÁT KÉT KÉZZEL MEGRAGADTA ÉS MEGFOJTOTTA.
A híradó szerint volt olyan is, hogy a férfi azzal védekezett: mentális problémákkal küzd. Erről az áldozat egyik barátnőjét is megkérdezték, aki azt állította, hogy ettől barátnőjét és a házaspár gyerekét is féltette. „Állt az ágy mellett – erre ébredt Mariann – és nézi őket” – mondta.
Korábban a férfi azt is bizonygatta, hogy hirtelen felindulásból ölt, az elsőfokú bíróság pedig beszámíthatónak és bűnösnek mondta ki. Védekezésre képtelen áldozatának meggyilkolásáért 14 év fegyházbüntetésre ítélték és abból is kizárták, hogy feltételesen szabadulhasson.
Fellebbezések miatt az ügye végül másodfokra került, a Debreceni Ítélőtáblára, ahol Fórizs Ildikó szóvivő elmondása szerint helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.
LEHET, HOGY EZEK A BEJEGYZÉSEK IS TETSZENI FOGNAK
HANKÓ BALÁZS FELESÉGE INTERJÚT ADOTT.
5:49 ELHUNYT A FRADI 28 ÉVES EDZŐJE… ÉPP AZ ESKÜVŐJÉRE KÉSZÜLT, AMIKOR…
0:48 VÁRATLANUL, MINDÖSSZE KÖRÜLBELÜL NEGYEDÓRA UTÁN FÉLBESZAKADT HANKÓ BALÁZS CSÜTÖRTÖKI NYOMOZÁSI BÍRÓI ÜLÉSE A KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁGON.
3:50 ROBBAN AZ ARANYKONVOJ-BOMBA: KISZIVÁRGOTT AZ ÜGYÉSZSÉGI IRAT
23:46 ÓRÁKON BELÜL ELDŐLHET EGY ÚJABB POLITIKUS SORSA:
22:41 ÚJABB RÉSZLETEK DERÜLTEK KI ARRÓL A FÉRFIRÓL, AKI 2026. SZEPTEMBER 19-ÉN, A SZEKSZÁRDI SZÜRETI NAPOKON BORRAL ÖNTÖTTE LE MAGYAR PÉTER MINISZTERELNÖKÖT.
10:10 GARANCSI ISTVÁN LEMONDOTT
10:37 ÚJ POLITIKAI AKCIÓT INDÍTOTT ORBÁN VIKTOR
6:08 SCHMIDT MÁRIA MEGNEVEZTE, HOGY KI A FIDESZ BUKÁSÁNAK IGAZI FELELŐSE
6:53 VÉGSŐ NYUGALOMRA HELYEZTÉK DEÁK BILL GYULÁT.
6:28 A BLIKK FELHÍVTA DUDÁS MIKLÓS GYÁSZOLÓ PÁRJÁT
NAPOK ÓTA HALOTT LEHETETT DUDÁS MIKI, MIRE RÁTALÁLT A PÁRJA.
MEGJÖTT A BONCOLÁS EREDMÉNYE
ELHUNYT A SZEGEDEN ELTŰNT DOKTORNŐ.. 2 NAPJA A KÓRHÁZBÓL TŰNT EL, MA A RENDŐRSÉG MEGTALÁLTA
MOST JÖTT A BEJELENTÉS. EGRESSY MÁTYÁS CSALÁDJA JELENTETTE BE A FELFOGHATATLANT.
ÚJABB HÍREK JÖTTEK A HOLTAN TALÁLT DOKTORNŐ KAPCSÁN…
MEGSZÓLALT A BONCMESTER DUDÁS MIKI KAPCSÁN
RUBINT RÉKA SZÖRNYŰ BETEGSÉGÉRŐL VALLOTT
DUDÁS MIKI PÁRJA ÜVÖLTVE PRÓBÁLTA ELÉRNI A PÁRJÁT
KOMOLY TÖMEG VAN A BÉKEMENETEN, DE VAN ITT VALAMI APRÓSÁG….
KAPCSOLAT
Fontos számunkra, hogy az Ön véleményét megismerhessük. Írhat számunkra e-mailt:
CONTACT LIST
Skype: skype.username Behance.net/username WhatsApp: +01 99 8877-6655 KAPCSOLATFELVÉTELI ŰRLAP
* Főoldal
* Rólunk
* Kapcsolat
