A Tisza-kormány egyik legfontosabb korrupcióellenes frontja most nem a látványos letartóztatásokról, hanem a pénz útjának feltárásáról szól. A frissen benyújtott törvénycsomag egyik legérzékenyebb része ugyanis a magántőkealapok világa, vagyis az a pénzügyi konstrukció, amely az Orbán-rendszer alatt sokak szerint a közpénzek magánvagyonná alakításának egyik legkényelmesebb eszköze lett.
A tét óriási. A Transparency International Magyarország adatai alapján 2013 óta több mint 2600 milliárd forintnyi állami pénz került különböző tőkealapokba. Ez akkora összeg, amelyből kórházakat lehetne felújítani, vasutat lehetne rendbe tenni, tanárokat és ápolókat lehetne jobban megfizetni, vagy éppen magyar vállalkozások ezreit lehetne támogatni.
Ehelyett a pénz jelentős része olyan alapokba került, amelyek mögött a tényleges tulajdonosi és haszonhúzói kör sokáig nehezen volt átlátható. A közvéleménynek gyakran csak tényfeltáró cikkekből, kiszivárgott dokumentumokból és aprólékos adatbányászatból lehetett képe arról, kikhez kerülhettek ezek a források.
A magántőkealap lett a NER tökéletes fekete doboza
A magántőkealap önmagában nem ördögtől való konstrukció. Normális gazdaságban lehet szerepe befektetésekben, vállalatépítésben, kockázati tőkében. A magyar probléma nem az volt, hogy léteznek ilyen alapok, hanem az, hogy az Orbán-rendszer alatt ezek sokszor átláthatatlan vagyonlerakóként működtek.
A modell lényege egyszerűnek tűnt: az állam pénzt tesz be, a kezelés magánkézbe kerül, a haszon és a befolyás pedig már nem feltétlenül a közösségnél jelentkezik. Papíron minden le van fedve, jogilag minden rendezettnek látszik, a végső tulajdonosok viszont eltűnnek a struktúrák mögött.
